Program


Múzsákhoz közel

Múzsákhoz közel

Két pazar, remek szellemi felüdülést nyújtó, szórakoztató művet hallhatnak április 11-i koncertünkön, melyen elsőként Vajda János: Cantus firmus - a megtartó ének c., kantátáját, majd a szünetet követően W.A.Mozart C-dúr zongoraversenyét (K.467) szólaltatják meg együtteseink. A közismert magyar kortárs zeneszerző műve elsőként 2014. április 11-én zártkörű előadás keretében csendült fel Debrecenben, a Csokonai Színházban, ezt követően Budapesten, a Zeneakadémián került sor első nyilvános előadására.  more

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Tuesday, April 11 2017 7:30PM

A Kodály Filharmónia Debrecen 2013-ban nyerte el a debreceni közgyűlés által évente odaítélt Kölcsey Ferenc ösztöndíjat egy olyan új zenemű bemutatására, mely a „Kálvinista Róma” zenei hagyományaira (is) épít és a 2014-ben 476 éves Református Kollégium hagyatékát veszi alapul. Az alapgondolatot a Debreceni Református Kollégium levéltárában fellelhető, a diákok által a Református Énekeskönyv dallamaira írt alternatív szövegek és az eredeti, nagy hagyományú zenei anyag megtartása adják. Ez a koncepció a művet Carl Orff híres Carmina Buranájának közeli rokonává teszi, népszerűsítve egyben Debrecent, a kálvinista zenei tradíciót, valamint a Református Kollégiumot és mindenkori közösségét. A mű megírására Vajda János Kossuth-díjas zeneszerzőt, a Zeneakadémia kiemelkedő oktatóját, napjaink legelismertebb és legnépszerűbb zeneszerzőjét kérték fel, aki erős szálakkal kötődik Debrecenhez.  Egyik legutóbbi ősbemutatója is a debreceni intézményes zeneoktatás 150 éves évfordulójára rendezett koncerten hangzott el, teljes életművének megőrzését pedig a Debreceni Református Kollégiumra bízta.

Már az önálló darabként is megálló virtuóz zenekari nyitány megadja a 70 perces mű alaphangulatát, hiszen a "Debrecenbe kéne menni" magyar népdal szimfonikus parafrázisával indul kalandozásunk a régi diákszövegek - de pontosabb ha így nevezzük: a korabeli diák-szleng -  világában. Nem véletlen, hogy a szerző külön tételt szentel a bornak, illetve - már elnézést - a "csajozós" történeteknek, miközben nyakig merülhetünk a 17. század cseppet sem szemérmes diák- kifejezéseiben, sodró lendületű, mai füllel is abszolút hiteles, szinte a jelenkori "koleszokat" idéző hangulatában.  A kantáta kifejezetten tonális, széles stiláris skálán mozgó, sok esetben egyenesen jazzes elemeket is felvonultató partitúrája gazdag tárháza a ritmikai rafinériáknak, a fenomenális hangszerelésnek. Külön jellegzetessége a darabnak, hogy rendkívül gazdag ütős arzenált vonultat fel. A Cantus firmus - a megtartó ének méltó debreceni társa a nagy előd, Carl Orff Carmina Buránájának, mely a kortárs zenétől esetleg idegenkedőket is meggyőzheti arról: Vajda János éppen hogy nem az elefántcsont-torony, sokkal inkább az élő, velünk együtt lélegző, nekünk szóló, valamennyiünk számára érthető és szórakoztató kortárs zene méltán elismert komponistája.

Hangversenyünk második részében csak a darab keletkezési évszámával látogatunk 1785-be, a könnyed hangvétel, a magas fokú virtuozitás Mozart K.467-es C-dúr zongoraversenyében is biztosítja az est szórakoztató jellegének folytatását. Elsőként a Szerző legnagyobb szabású versenymű-tételét hallhatjuk, kellemes szekvenciákkal, világosan vezetett fokozásokkal és klasszikus elvezetésekkel, hangulatosan csörgedező, finom zongorafutamokkal. Az alaphangnem és rokonainak biztonságát egy pillanatra sem veszítjük szem elől, a zongora sok esetben egyenrangú csevegő partnere a zenekar egyes szekcióinak. Visszafogott elegancia, roppant kellemes mozarti könnyűzene az első tétel, nem is beszélve az azt követő lassú igazi relaxációs hangulatáról. Szépen végigjárt gyönyörű gondolati ívek a pizzicato vonósok támpontjai felett, éneklő, lélegzően tág, nagy áttekintést nyújtó csodálatos dallamvezetés adja az igazi megnyugvás hangulatát, hogy befejezésül, a 3. tételben, a virtuóz mozarti világba ugorhassunk fejest. Vérbeli szerkesztési játék, a zenekarral összekacsintó zongora csillogása a harmóniai rafinéria magasiskolájával ellenpontozó fafúvókkal, izgalmas beszúrások és villámgyors riposztok szólista és zenekar közt, sok esetben váratlan  harmóniamenetekkel és látványos - de soha nem a bizonytalanban folytatódó - irányokkal - nos, igazi szórakozató bécsi klasszikus lendület zárja hangversenyünket.

Két korszak, két - sőt ki tudja hány - zenei nyelvezet, ám egyetlen közös cél a legmagasabb szintű szórakoztatás estjén, április 11-én. A Mozart-mű szólistája  Boros Mihály, a hangversenyen közreműködik továbbá: Balczó Péter, Bátki Fazekas Zoltán – ének, a Lautitia Gyermekkar (karigazgató: Nemes József), a Kodály Kórus (karigazgató: Szabó Sipos Máté),valamint a Csokonai Színház Énekkara (karigazgató: Gyülvészi Péter). Vezényel: Kovács László.

Műsor:

W.A. Mozart: C-dúr zongoraverseny K. 467

Vajda: Cantus firmus – A megtartó ének

Közreműködik:

Boros Mihály – zongora

Balczó Péter, Bátki-Fazekas Zoltán – ének

Lautitia Gyermekkar (karigazgató: Nemes József)

Kodály Kórus Debrecen  (karigazgató: Szabó Sipos Máté)

Csokonai Színház Énekkara (karigazgató: Gyülvészi Péter)

Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Kovács László

Our offer


Kordos Szabolcs, az „Egy város titkai” bestseller könyvsorozat szerzője Budapest legsűrűbben lakott városi dzsungelében, a hihetetlenül izgalmas Csikágóban mutatja be Budapest rejtett arcát. Bejárjuk ennek a híres, de egykor hírhedt városrésznek a legizgalmasabb utcáit és épületeit Honthy Hanna szülőházától Róth Miksa mesébe illő sikerének helyszínétől az egykori luxusapartmanokig. A séta során megemlékezünk a környék „rezidens” írójáról, a Csikágó című gangregény szerzőjéről, Békés Pálról is, aki idén lenne 70 éves.

Dr. Lukács Liza szakpszichológus előadása Ahogy frappánsan mondani szokták: a fogyás titka, hogy jókor kell abbahagyni az evést. Ezzel nehéz vitatkozni, ráadásul ez a legtöbb embernél hatékony módja a testsúlycsökkentésnek. Azonban, hogy miért eszünk – akár mennyiségben, akár kalóriában – többet, mint amennyire a testünknek szüksége van, az szinte teljesen egyéni életút, egyedi élettapasztalatok kérdése. Mindenki kapcsolódik valahogyan az evéshez, az ételekhez. Mindenki kapcsolódik valahogyan az evéshez, az ételekhez. Ennek a kapcsolódásnak a mikéntje pedig hatással lesz arra, hogy ki mit, mennyit, mikor, hogyan és miért eszik. Mindez pedig együttesen határozza meg azt a késztetésünket, amit átélünk amikor enni kezdünk vagy akár csak az evésre, ételekre gondolunk. Az ételekhez, az evéshez fűződő viszonyunk megismerése elengedhetetlen része a sikeres és tartós testsúlycsökkentésnek, másrészről a kapcsolataink és önmagunk mélyebb megértéséhez is elvezethet.

„Az ember olyan világra vágyik, ahol a jó és a rossz világosan megkülönböztethető, mert vele született a csillapíthatatlan igény, hogy mielőtt megértene, ítélkezzék. Erre a vágyra épülnek a vallások és az ideológiák. (…) Ebben a „vagy-vagy” -ban nyilatkozik meg az, hogy képtelenek elviselni az emberi dolgok lényegi viszonylagosságát. Ezért nehéz megérteni és elfogadni a regény bölcsességét (a bizonytalanság bölcsességét).” (Milan Kundera: A regény művészete) Krasznahorkai László Nobel díja és életműve előtt tisztelegve, próbáljunk meg együtt a végére járni annak, hogy Krasznahorkai életművében, hogyan lép a külvilág elveszített végtelensége helyére a lélek végtelensége, végtelennek tűnő, gyönyörű mondatokban! Horváth Zsuzsanna 28 éve tanít magyar nyelvet és irodalmat, most azt a kérdés járja körbe, hogyan olvassunk Krasznahorkait?

Suggestions


Felolvasószínház az író felnőtteknek szóló művéből Közreműködik: Bánfalvi Eszter és Bányai Kelemen Barna színművészek Rendezte és szerkesztette: Pass Andrea drámaíró,…

Házigazda: Asztalos Emese irodalomtörténész Egy magazin kérése volt, hogy nézzünk valahogy másképp a világra, mondjuk úgy, mint egy kutya (János)…

Karctű, műanyag lemez, fekete festék, ezek lesznek az eszközeink háromalkalmas sokszorosító grafikai workshopunkon, ahol a rajzolt vonalaké lesz a főszerep.…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.