Bánk bán
Huszonegyedik század eleji Bánk bán formálódik, amely megtartja a Katona József-i szándékokat és üzeneteket.
Huszonegyedik század eleji Bánk bán formálódik, amely megtartja a Katona József-i szándékokat és üzeneteket.
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Wednesday, April 06 2016 7:00PM
Legtöbb országnak van nemzeti drámája. Ahhoz, hogy egy nemzeti dráma létrejöhessen, kell egy nemzet, amelyet végveszély fenyeget, és kell egy nemzetéből kiemelkedő hős, aki megmenekíti azt a végveszélyből. Mármint, a nemzetet. Hogy a Bánk Bánból miért lett nemzeti dráma, amikor sem társadalmi végveszélyről, sem az onnan való kimenekítésről nem beszélhetünk, azt már nehéz lenne kideríteni. Már az is gyanús, hogy nemcsak nemzeti és „nemzetietlen” gondolatok csapnak össze benne erős kupacsattogtatással, de szerelmi civódások, hatalmi megütközések, és valós emberi vívódások váltakozó színhelye is egyben a színpad. A cselekmény menetét valamennyien ismerjük, erre most nem térnénk ki, hiszen, szándékaink szerint azt jószerével meg fogjuk tartani. Előadásunkban azonban sokkal nagyobb szerephez jutnak az emberi viszonyok, úgymint szerelem és szerelmi szenvedély, hűség – hűség hazához és hűség a szerelmeshez –, féltékenység (féltékenység a szeretett hitvesre és féltékenység a trónt bitorló idegen asszonyra), a szülői gond és aggodalom; ezzel szemben megjelenítődik az udvarban élő idegenek pazarló életmódja, az elkényeztetett unokaöcs ármánykodása, az élősködő hamis lapkeverése, ezek mellett a hatalomvágy, az olthatatlan vágy a paráznaságra, a féktelen dorbézolás, az ország vagyonának a széthordozása. Nem kell különösebb észjárás vagy élettapasztalat ahhoz, hogy erős párhuzamokat vonjunk a darabban történtek és az életünkben lejátszódó folyamatok között.
A darabot Zalán Tibor dramaturg és Szabó K. István rendező – sok éves közös munkálkodásuk a garancia erre – nem fogja aktualizálni, bár mindenki akaratlanul találhat (és talál is) áthallásokat színpad és mindennapi élet között. Aktualizálás helyett korszerűsítenek az alkotók, amit az idő kirágott a darab szövetéből, azt kivágják vagy megfoldozzák, az erős drámai vonalakat még jobban kiemelik, az elhagyható mozzanatokat pedig könyörtelenül el fogják hagyni.
Huszonegyedik század eleji Bánk bán formálódik a műhelyükben, amely megtartja a Katona József-i szándékokat és üzeneteket, de mozgékonyabbá, zsigeribben átélhetővé teszi őket a mai kor számára.
A darabot Szabó K. István rendezi, aki a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház főrendezője, művészeti vezetője majd igazgatója volt, jelenleg a nagyváradi Szigligeti Színház társulatának művészeti igazgatója.
Szereposztás:
II. ENDRE, a magyarok királya Presits Tamás
GERTRUDIS, a királyné Kovács Edit
OTTÓ, merani herceg, Gertrudis testvéröccse Czitor Attila
BÁNK BÁN, Magyarország nagyura Demeter András
MELINDA, a felesége Földesi Ágnes
SOMA, Bánk fiacskája Demeter Albert Péter
MIKHÁL BÁN, Melinda bátyja Mészáros Mihály
SIMON BÁN, Melinda bátyja Katkó Ferenc
PETÚR BÁN, a bihari főispán Bartus Gyula Jászai-díjas
MYSKA BÁN, a királyok nevelője Csomós Lajos
BÉKÉTLENKEDŐK, KÖPÖNYEGFORGATÓK, HASZONLESŐK Gulyás Attila, Vadász Gábor, Szabó Lajos
BENDELEIBEN IZIDÓRA, thüringiai leány Liszi Melinda
BIBERACH, egy lézengő ritter Tege Antal
TIBORC Jancsik Ferenc
RENDFŐNÖK ASSZONY Nagy Erika
RENDFENNTARTÓ, RENDBONTÓ Nagy Róbert
VENDÉG, egy idegen Janis Zoltán szh.
Gyerekkórus: Árvavölgyi Patrik, Borsos Dominika Regina, Csobán Fanni Edina,
Dani Balázs Sándor, Felföldi Emma Anna, Kiszely Lőrinc, Lipták Pikó Levente Vajk,
Miano Olívia Anna, Palotai Gitta Dóra, Varga Bence, Zsömbörgi Luca, Vadász Gábor
Zenészek:
Hegedű: Schäfer Szilveszter
Brácsa: Rácz Gyula
Nagybőgő: Bene Gábor
Karctű, műanyag lemez, fekete festék, ezek lesznek az eszközeink háromalkalmas sokszorosító grafikai workshopunkon, ahol a rajzolt vonalaké lesz a főszerep. Ez alkalommal egy mélynyomó technikával, a kézi nyomtatásos fóliakarccal ismerkedünk meg, ami a rézkarc és a rézmetszet alapelvét egyszerűsített formában segít megérteni és kiaknázni.
Házigazda: Asztalos Emese irodalomtörténész Egy magazin kérése volt, hogy nézzünk valahogy másképp a világra, mondjuk úgy, mint egy kutya (János) vagy egy ló (Laci). És ez a Laci és János egymás mellett maradt, hogy gondolkodjon sorsokról, otthonról, szerelmekről, teremtésről és pusztításról, életről és halálról. A Kutyagoló közös gondolkodás, a Kutyagoló az érzelmek közössége. A Kutyagoló zene és felolvasás, dalok, versek és novellák, sokszor a legfrissebb szövegek bemutatója.
„Az ember olyan világra vágyik, ahol a jó és a rossz világosan megkülönböztethető, mert vele született a csillapíthatatlan igény, hogy mielőtt megértene, ítélkezzék. Erre a vágyra épülnek a vallások és az ideológiák. (…) Ebben a „vagy-vagy” -ban nyilatkozik meg az, hogy képtelenek elviselni az emberi dolgok lényegi viszonylagosságát. Ezért nehéz megérteni és elfogadni a regény bölcsességét (a bizonytalanság bölcsességét).” (Milan Kundera: A regény művészete) Krasznahorkai László Nobel díja és életműve előtt tisztelegve, próbáljunk meg együtt a végére járni annak, hogy Krasznahorkai életművében, hogyan lép a külvilág elveszített végtelensége helyére a lélek végtelensége, végtelennek tűnő, gyönyörű mondatokban! Horváth Zsuzsanna 28 éve tanít magyar nyelvet és irodalmat, most azt a kérdés járja körbe, hogyan olvassunk Krasznahorkait?
Dr. Lukács Liza szakpszichológus előadása Ahogy frappánsan mondani szokták: a fogyás titka, hogy jókor kell abbahagyni az evést. Ezzel nehéz…
Kordos Szabolcs, az „Egy város titkai” bestseller könyvsorozat szerzője Budapest legsűrűbben lakott városi dzsungelében, a hihetetlenül izgalmas Csikágóban mutatja be…
Felolvasószínház az író felnőtteknek szóló művéből Közreműködik: Bánfalvi Eszter és Bányai Kelemen Barna színművészek Rendezte és szerkesztette: Pass Andrea drámaíró,…
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.